Munka és Karrier
valódi vágyak, női energia és alkotóerő
Manapság rengeteg szó esik a női szerepekről, mintha mindenki feljogosítva érezné magát arra, hogy véleményt nyilvánítson, milyennek kell lennie egy nőnek. Mi a dolga, hogy nézzen ki, legyen-e gyereke, miért nincs gyereke, dolgozzon-e vagy sem, miben lehet jó, csinálhat-e karriert, követheti-e az álmait akár gyerekvállalás helyett stb.
Nehéz kiigazodni ebben a hangos világban, és meghallani a saját belső hangunkat, hogy valójában mit érzünk, mire vágyunk, meglátni, hogy hogyan vagyunk jól a munkában, és az alkotó vágyainkkal.
Nőként a munka és a karrierépítés különösen összetett kihívás, amelynek én is megjártam sokféle szintjét. (Ha érdekel a személyes karrier történetem, görgess a lap aljára!)
A szemléleted átformálása segíthet, hogy kevesebb erőlködéssel, akarattal, és sokkal több megengedő női létezéssel érj el sikereket, teret adva a vágyaidnak, az álmaidnak, és megmutatva a valódi képességeidet. A hormonális egyensúly pedig erősít, stabilitást, önbizalmat, és energiát ad. Ez valóban sorsfordító.
Mélyben ható hiedelemek
Tudtad, hogy bizonyos jellemzően női viselkedésminták, mint a perfekcionizmus, a jókislány attitűd vagy a konfliktuskerülés éppen, hogy gátolja a munkahelyi elismertséget? Ugyanakkor tipikus női készségek, akár előnyt is jelenthetnek az üzleti életben, ám sok nő nem mer ezekre a tulajdonságokra támaszkodni, mert gyengeségnek éli meg. De mi van, ha ezek egyszerűen egy újfajta munkastílust képviselnek? Beleérző képesség, aktív figyelem, kérdezés általi kommunikáció, finom rezdülések észlelése, kapcsolódás, együttműködés, konstruktív szemlélet.
A munka világában még ma is számos előítélet övezi a női munkavállalókat pl. nincs bennük elég versenyszellem, megijednek az éles helyzetektől, nem tudnak más nőkkel együtt dolgozni… És valahogy mintha ugyanaz a viselkedés más és más ’címkét’ kapna, ha férfi vagy nő valósítja meg. Ha egy nő keményen képvieli a véleményét, rögtön agresszívnak mondják, ha megengedőbb, akkor meg gyengekezű… Míg a férfi csak határozott vagy épp konstruktív. A sztereotípiák dolgoznak a tudat mélyén, és gyakran ebből fakad, hogy a nők nehezen találják a helyüket a munkában vagy a hierarchiában.
Ha egy nőnek a munka mellett családja is van, jön az újabb kihívás. És nem csupán a munka-magánélet összhangolásáról van szó. Számtalan kéretlen kritika éri a dolgozó anyákat, tulajdonképp sosem tudod úgy csinálni, hogy az jó legyen... És hol vagy te magad mindebben? Hogyan és mikor engeded meg magadnak, hogy kiteljesedj a munkában és úgy élvezd az otthoni életet, ahogy az neked igazán jó?
Hogy jönnek ide a hormonok?
A férfiak 24 órás hormonális ritmusban működnek, mint a nap az égen, mindig ugyanazt az utat bejárva. A tesztoszteron mindennap ugyanúgy energiával, lendülettel, magabiztossággal támogatja őket.
Mi nők viszont egy ritmikusan ismétlődő ciklus szerint éljük az életünket. Ezzel összhangban, hétről hétre (sőt néha napról napra) változó a hormonállapotunk, ami kihatással van a teljes jelenlétünkre. (E mellett mi is megéljük a 24 órás cirkadián ritmust.) Attól függően, hogy hol tartasz a ciklusodban, változik a teljesítményed, az energiaszinted, a stressztűrésed, a koncentrációd… csupa olyan dolog, amire nagy szükséged van a mindennapokban és különösen a munkában. Mindez még nehezebbé válik perimenopauza idején, amikor egyre inkább kiszámíthatatlan lesz az állandó változás. Ha pedig pl. a pajzsmirigy nem funkcionál megfelelően, állandó kimerültséget, koncentrációs gondokat tapasztalhatsz.
Ha a hormonháztartásod optimálisan működik és megtanulod használni az energiáját - a legnagyobb támaszoddá válik nőként.
Tipikus Témák
-
Nem vagyok a helyemen, szeretnék váltani, de nem tudom, hogyan.
-
Szeretném megtalálni a valódi álmaimat, ami tényleg az enyém, és azokat valósággá tenni.
-
Szeretnék előrejutni, és úgy érzem, mindent megteszek, mégis másokat emelnek ki helyettem. Egyhelyben toporgok.
-
Új munkahelyen kezdek, és nagyon szeretném, hogy sikerüljön a próbaidő, de aggódom, képesek leszek-e megfelelni.
-
Kiégtem. Nem értem, hogyan lehetséges, hogy az egykor imádott munkám egyáltalán nem érdekel. Nincs motivációm, nem érdekel semmi.
-
Elmúltam negyven éves és úgy érzem, már nem számítok.
-
Zavarnak a munkahelyen a perimenopauzás tüneteim (pl. hőhullám, koncentrációs problémák, indokolatlan ingerültség), kimerültnek és motiválatlannak érzem magamat.
-
Szeretnék ciklustudatosan dolgozni. Szeretném megtanulni, hogy hogyan tudom használni a ciklus energiáját a munkámban, és hogyan szabadulhatnék meg a munkahelyi teljesítményemet zavaró pms tünetektől és menstruációs görcsöktől.
-
Úgy érzem, minden munkahelyemen ugyanaz ismétlődik. Eleinte minden rendben, aztán gyűlnek a problémák, míg végül váltanom kell.
-
Úgy érzem, túlságosan elférfiasodtam, a folyamatos küzdés a munkában szinte kiszívja az erőmet. Szeretném megtanulni harmóniában működtetni a női készségeimet és a férfi energiát.
-
Szeretném összehangolni a munkát és a magánéletemet, nem szeretnék lemondani egyikről sem.
-
Hogyan tudnék egyszerre határozottan teljesíteni a munkában és mélyen megélni a nőiségemet a párkapcsolatomban?
Rólam mondták
Karrier Történetem
Bárhol is jártam a munka világában, megtapasztaltam, hogy tulajdonképpen sosem tudom úgy csinálni, hogy azzal mindenki elégedett legyen. Voltam:
-
kezdő jogász, aki éhbérért dolgozott határtalan lelkesedéssel
-
törekvő jogász, hogy megmutassam, hogy bizonyítsam…
-
dolgozó anya, aki örlődött a munka és az anyaság között, külső kritikától terhelten
-
béna menedzser, aki képtelen delegálni, de lassan ezt is megtanultam
-
lelkes menedzser, akit a szakmai kérdések helyett jobban érdekelt, hogy hogyan csináljon szuper csapatot a széthúzó, többnyelvű embereiből
-
teljesen kiégve, amikor már csak a fizetésemre gondolva jártam be dolgozni
-
útkereső, aki vég nélkül összevissza tanul mindenfélét
-
új szakmát kezdő, aki a tudatlanok boldog nyugalmával haladt, nem tudva, hogy milyen hatalmas feladat 40 évesen (és bármikor) mindent újrakezdeni.
Valójában Édesanyám súlyos betegsége és elvesztése indított el a változásban. Sok más emberhez hasonlóan nekem is egy mély trauma kellett ahhoz, hogy megfogalmazzam magamnak: Az élet kiszámíthatatlan, hogy akarom hát tölteni? Mire akarok majd emlékezni? Jól vagyok? Ha így nem, akkor hogyan? Azzal foglalkozom, amit szeretek? Meddig engedem, hogy mások vagy a félelmeim irányítsanak? Lehet ezt másként csinálni? Elfogadni, hogy változom, hogy már nem az a fontos, ami 20 évesen volt, és ez egy lehetőség az újra.
