Munka és Karrier
valódi vágyak, női energia és alkotóerő
Manapság rengeteg szó esik a női szerepekről, mintha mindenki feljogosítva érezné magát arra, hogy véleményt nyilvánítson, milyennek kell lennie egy nőnek. Mi a dolga, hogy nézzen ki, legyen-e gyereke, miért nincs gyereke, dolgozzon-e vagy sem, miben lehet jó, csinálhat-e karriert, követheti-e az álmait akár gyerekvállalás helyett stb.
Nehéz kiigazodni ebben a hangos világban, és meghallani a saját belső hangunkat, hogy valójában mit érzünk, mire vágyunk, meglátni, hogy hogyan vagyunk jól a munkában, és az alkotó vágyainkkal.
Nőként a munka és a karrierépítés különösen összetett kihívás, amelynek én is megjártam sokféle szintjét. (Ha érdekel a személyes karrier történetem, görgess a lap aljára!)
A szemléleted átformálása segíthet abban, hogy kevesebb erőlködéssel, akarattal, és sokkal több megengedő női létezéssel érj el sikereket, teret adva a vágyaidnak, az álmaidnak, és megmutatva a valódi képességeidet. A hormonális egyensúlyod és a ciklikus hormonváltozás harmónikus követése pedig stabilitást, önbizalmat, erőt és energiát ad. Hiszek abban, hogy ez valóban sorsfordító.
Mélyben ható hiedelemek
Tudtad, hogy bizonyos jellemzően női viselkedésminták, mint a perfekcionizmus, a jókislány attitűd vagy a konfliktuskerülés éppen, hogy gátolja a munkahelyi elismertséget? Ugyanakkor tipikus női készségek, akár előnyt is jelenthetnek az üzleti életben, ám sok nő nem mer ezekre a tulajdonságokra támaszkodni, mert gyengeségnek éli meg. De mi van, ha ezek egyszerűen egy újfajta munkastílust képviselnek? Beleérző képesség, aktív figyelem, kérdezés általi kommunikáció, finom rezdülések észlelése, kapcsolódás, együttműködés, konstruktív szemlélet.
A munka világában még ma is számos kihívással kell szembenéznünk, és különösen igaz ez azokra a nőkre, akik vezető pozíciót töltenek be. Jó néhány előítélet övezi a női munkavállalókat pl. nincs bennük elég versenyszellem, megijednek az éles helyzetektől, nem tudnak más nőkkel együtt dolgozni… És valahogy mintha ugyanaz a viselkedés más és más ’címkét’ kapna, ha férfi vagy nő valósítja meg. Ha nőként keményen szólunk, rögtön agresszívnak mondanak, ha megengedőbbek vagyunk, akkor meg gyengekezűek… Míg a férfi csak határozott vagy épp konstruktív. Nagyon lassú ebben a társadalmi fejlődés, és évtizedek alatt beépült sztereotípiák dolgoznak a tudatunk mélyén. Ebből fakad, hogy nőként gyakran nehezen találjuk az igazi valónkat a munkában. Nehezebben bízunk magunkban, nehezebben vállaljuk fel nyíltan a véleményünket, támadást sejtünk ott is, ahol nincs, komoly erőfeszítéseket és energiákat emészt fel, hogy legyőzzük magunkban a gátakat.
Ez az egész jellemzően kétféleképpen hat. 1) Van, aki meggyőzi magát arról, hogy jobb csöndben tenni a dolgát és nem érdemes álmokat kergetni. Ez a működés eltávolít önmagadtól, üresség érzéssel járhat, határtartási és önbizalom problémákhoz vezethet, valódi kiteljesedés nélkül. 2) Más nőkben pedig az amazont hívja életre, ami egyfajta belső ’elférfiasodáshoz” vezet. Gyakori a női vezetőknél a párkapcsolati és gyerekvállalási probléma, mert a napi munkában annyira erősen férfi energiákból működnek, hogy a magánéletben nehéz megélniük a női oldalukat a maga teljességében.
Ha egy nőnek a munka mellett családja is van, jön az újabb kihívás. És nem csupán a munka-magánélet összhangolásáról van szó. Hanem, hogy szívvel-lélekkel megéld a szerelmet, az intimitás, az anyaságot, az örömöt. Hgyan és mikor engeded meg magadnak, hogy úgy élvezd az életet, ahogy az neked igazán jó?
Hogy jönnek ide a hormonok?
Ha nem veszed figyelembe a munka során ezt a természetes női működést, ha igyekszel elnyomni, saját magadat hátráltatod. Mindez sokféle problémához vezethet: •a szervezet kifárad, kimerül és az idegrendszerrel való összefüggés miatt idő előtti kiégést eredményez, •erősödő pms és menstruációs tüneteket, akár elmaradó ovulációt tapasztalhatsz, •korai perimenopauza, vagy erős perimenopauzás tünetek jelentkezhetnek, •pajzsmirigy-alulműködés állhat elő, ami fokozza a kimerültség, fásultság érzését, •állandósult elégedetlenség érzése, úgy érezheted, hogy nem vagy elég jó, nem csinálod elég ügyesen. Az erős hormonális tünetek nemcsak zavaróak lehetnek a munkában, de úgy érezheted, hogy hátráltat a ciklusod és a hormonjaid a teljesítésben. Ezzel fokozódik eltávolodásod önmagadtól, és fokozott stresszt helyezel a szervezetre. Ez az egész ördögi kör lesz, növelve a kimerülésedet, a negatív megéléseidet, csökkenti a teljesítményedet, és hoszú távon pl. stressz alapú hízást, alvásgondokat eredményezhet.
A férfiak 24 órás hormonális ritmusban működnek, mint a nap az égen, mindig ugyanazt az utat bejárva. A tesztoszteron mindennap ugyanúgy energiával, lendülettel, magabiztossággal támogatja őket.
Mi nők viszont egy havonta ismétlődő ciklus szerint éljük az életünket. Ezzel összhangban, hétről hétre (sőt néha napról napra) változó a hormonállapotunk, ami kihatással van a teljes jelenlétünkre. (E mellett mi is megéljük a 24 órás cirkadián ritmust.) Attól függően, hogy hol tartasz a ciklusodban, változik a teljesítményed, az energiaszinted, a stressztűrésed, a koncentrációd… csupa olyan dolog, amire nagy szükséged van a munka során. Mindez még nehezebbé válik a perimenopauza során, amikor egyre inkább kiszámíthatatlanná válik az állandó változás.
Mi lenne, ha inkább megtanulnál együttműködni a hormonrendszereddel és használni az energiáját?
Jellemző Témák
-
Nem vagyok a helyemen, szeretnék váltani, de nem tudom, hogyan tovább.
-
Szeretném megtalálni a valódi álmaimat, ami tényleg az enyém, és azokat valósággá tenni.
-
Szeretnék előrejutni, de úgy érzem, zsákutcában vagyok. Mindent megteszek, mégis mindig másokat emelnek ki helyettem. Úgy érzem, mindenki más halad, én viszont egyhelyben toporgok.
-
Új munkahelyen kezdek, és nagyon szeretném, hogy sikerüljön a próbaidő, de aggódom, képesek leszek-e megfelelni.
-
Kiégtem. Nem értem, hogyan lehetséges, hogy az egykor imádott munkám egyáltalán nem érdekel. Nincs motivációm, nem érdekel semmi.
-
Elmúltam negyven éves és úgy érzem, már nem számítok.
-
Zavarnak a munkahelyen a perimenopauzás tüneteim (pl. hőhullám, koncentrációs problémák, indokolatlan ingerültség), kimerültnek és motiválatlannak érzem magamat.
-
Szeretnék ciklustudatosan dolgozni. Szeretném megtanulni, hogy hogyan tudom használni a ciklus energiáját a munkámban, és hogyan szabadulhatnék meg a munkahelyi teljesítményemet zavaró pms tünetektől és menstruációs görcsöktől.
-
Úgy érzem, minden munkahelyemen ugyanaz a folyamat ismétlődik. Eleinte minden rendben, aztán gyűlnek a problémák, míg végül váltanom kell.
-
Úgy érzem, túlságosan elférfiasodtam, a folyamatos küzdés a munkában szinte kiszívja az erőmet. Szeretném megtanulni harmóniában működtetni a női készségeimet és a férfi energiát.
-
Szeretném összehangolni a munkát és a magánéletemet, nem szeretnék lemondani egyikről sem.
-
Hogyan tudnék egyszerre határozottan teljesíteni a munkában és mélyen megélni a nőiségemet a párkapcsolatomban?
Rólam mondták
Karrier Történetem
Bárhol is jártam a munka világában, megtapasztaltam, hogy tulajdonképpen sosem tudom úgy csinálni, hogy azzal mindenki elégedett legyen. Voltam:
-
kezdő jogász, aki éhbérért dolgozott határtalan lelkesedéssel
-
törekvő jogász, hogy megmutassam, hogy bizonyítsam…
-
dolgozó anya, aki örlődött a munka és az anyaság között, külső kritikától terhelten
-
béna menedzser, aki képtelen delegálni, de lassan ezt is megtanultam
-
lelkes menedzser, akit a szakmai kérdések helyett jobban érdekelt, hogy hogyan csináljon szuper csapatot a széthúzó, többnyelvű embereiből
-
teljesen kiégve, amikor már csak a fizetésemre gondolva jártam be dolgozni
-
útkereső, aki vég nélkül összevissza tanul mindenfélét
-
új szakmát kezdő, aki a tudatlanok boldog nyugalmával haladt, nem tudva, hogy milyen hatalmas feladat 40 évesen (és bármikor) mindent újrakezdeni.
Sokáig kifejezetten lelkesítőnek találtam a jogi munkámat. Sok örömet találtam benne, szuper kollégákkal dolgoztam, és megbecsültek. Nagyon nehéz volt észrevennem, hogy már nem érzem jól magamat, a sikereim ellenére sem. Még nehezebb volt ezzel az érzéssel tudatosan szembe nézni. Tulajdonképpen ez egy évekig tartó folyamat volt, amiben elmentem a végsőkig és a szervezetem tiltakozásul nyaksérvvel és pajzsmirigy-alulműködéssel jelzett. Végül meglépni a lehetetlent, elhagyni a szakmámat, és ezt a döntést felvállalni a külvilág felé… Többször megtorpantam és vissza is léptem. A családom támogatott, de a környezetem nem értette, sőt megkérdőjelezte a döntésemet. Nagyon nehéz volt így kitartani a döntésem mellett. Még ma is meg-megfordul a fejemben, hogy szabad volt-e ilyen döntést hoznom. Otthagyni 20 év erőfeszítéseit. Önzőség ez? Felelőtlenség? Visszaélés a stabil családi hátteremmel?
Valójában Édesanyám súlyos betegsége és halála indított el a változásban. Sok más emberhez hasonlóan nekem is egy súlyos trauma kellett ahhoz, hogy megfogalmazzam magamnak: az élet kiszámíthatatlan, hogy akarom hát tölteni? Mire akarok majd emlékezni? Jól vagyok? Ha így nem, akkor hogyan? Mi végre vagyok itt a világban? Lehet ezt másként csinálni? Elfogadni, hogy változom, hogy már nem az a fontos, ami 20 évesen volt.
Újrakezdeni és új szakmába, munkába, szakmai kihívásba kezdeni hatalmas kihívás. Bennem már a harmincas éveim elején fogalmazódott mélyen a kétség, hogy nem is akarok jogász lenni. Úgy éreztem, korlátok közé szorít a jogászi gondolkodás. Több kreativitásra vágytam. De akkor még képtelen voltam ezt a gondolatot valósággá tenni. Túl közel volt az egyetem, a rengeteg tanulás és a külső elvárásoknak való megfelelési vágyam. Na meg, jó érzés volt azt mondani, hogy jogász vagy egy nagyvállalatnál. Amikor coachingot kezdtem tanulni (szigorúan azért, hogy menedzserként jobb legyek), egyre inkább azt éreztem, mintha felnyílt volna egy ablak, ahol friss levegő árad be felém. Kezdtem meglátni, hogy van olyan munka, amiben jobban ki tudnék teljesedni lelkileg. Nekem hatalmas segítséget adott a sors abban, hogy képes legyek váltani. Akkor született a második gyermekem, ezért egyébként is otthon maradtam volna. Édesanyám betegsége, és mindkét szülőm elvesztése mind arra ösztönzött, hogy elgondolkozzam az életemről, átértékeljek mindent, megszűrjem magamban a lényeget. Aztán a covid miatti lezárások elhozták az online tanulást, így tulajdonképpen mire odakerültem, hogy visszamenjek jogásznak, eltelt 5 év és más ember voltam. Aki már nem akart jogász lenni. Ennek az erős zsigeri vágynak, hogy mást csináljak és máshogy éljek, összhangban a testemmel és lelkem vágyaival – nem tudtam ellenállni.
